Új MG HS: Több tekintetben is kiemelkedő
Az új MG HS a modell második generációja, ami új lendületet hoz a családi SUV-k piacára. A modell stílusában és funkcionalitásában is kiemelkedő.
A gépjármű előélet egy alapos átvizsgálás után felvázolható
Használt autó esetén az állapot sok mindent elárul arról, hogy ki volt a korábbi tulajdonos, hogy bánt vele, milyen stílusban vezette és mekkora gondot fordított arra, hogy óvja a motort, a karosszériát.
A gépjármű előélet egy alapos átvizsgálás után felvázolható, az eredményeket pedig össze lehet vetni az erre specializálódott szolgáltatási platformok adataival. Ha összecsengést tapasztalunk, akkor minden rendben, ha viszont eltérést, akkor nem árt gyanakodni. Használt autó vásárlás során ezek döntő fontosságú információk lehetnek.
Az új autók esetében a gépjármű előélet kérdése háttérbe szorul, hiszen a gyártószalagról legördülő kocsik a megvásárlás előtt sokat nem tapasztaltak a külvilágból. Kivéve persze, ha bemutató vagy próbajárműről van szó, ebben az esetben ugyanis, bár az autónak még nem volt tulajdonosa, mégis, a használatból adódóan az előéletet érdemes leinformálni, az autót pedig átnézetni.
Használt autó esetén a gépjármű előélet feltérképezése erősen ajánlott. Bár a használati nyomok árulkodók, az eladók roppant kreatívak abban, hogy a különféle sérüléseket hogyan fedjék el, tegyék láthatatlanná. Egy alapos átvizsgálással azonban a gépjármű állapota felmérhető.
Az állapotfelmérés nemcsak autóvásárlás esetén javasolt. Ha valaki szeretné tudni, hogy a gépkocsija milyen műszaki állapotban van, kell-e valamit javítani, várható-e az autóval kapcsolatos nagyobb kiadás, akkor érdemes bizonyos időközönként felkeresni az autószervizt.
A műszaki vizsga előtt is előnyös, ha egy szakember rápillant a kocsira és felméri az állapotát, a hibák javításával ugyanis biztosítható, hogy minden rendben menjen, az autó pedig sikeresen levizsgázzon.
Tanácsos átnézetni az autót nagyobb utazás, nyaralás előtt is, hiszen nincs is annál kellemetlenebb, mint mikor egy távoli országban mondja be az unalmast alattunk a kocsi. Arról nem is beszélve, hogy a kényelmetlenségen felül egy ilyen kis „akció” meglehetősen sokba is kerülhet.
Végül, de nem utolsó sorban, ha valaki szeretné eladni az autóját, akkor is hasznos az állapotfelmérés. Az eredmények tudatában sokkal könnyebb a reális ár meghatározása, a vevőben pedig jó benyomást kell, ha egy ilyen diagnosztikai papírt is fel tudunk mutatni.
A Petrányi Autó négy telephelyen várja azokat az ügyfeleket, akik szeretnék felméretni autójuk állapotát vagy éppen vásárlás előtt állnak és a döntés meghozatalához tisztán kell látniuk a jármű műszaki állapotát. Szervizünk képzett és minősített szakemberekkel dolgozik együtt, akik a legmodernebb és legmegbízhatóbb eszközöket alkalmazzák a diagnosztika során.
Az új MG HS a modell második generációja, ami új lendületet hoz a családi SUV-k piacára. A modell stílusában és funkcionalitásában is kiemelkedő.
Lendületes és sportos design, 5 csillag az Euro NCAP törésteszten, fejlett technológia mindenütt, praktikus tárolási megoldások, sokoldalúan használható.
Előre az innováció útján: Az elektromos Kia modellek a dizájn és teljesítmény tökéletes harmóniáját kínálják, környezetbarát megoldásokkal megvalósítva azt.
Budapest egész területén jelen vagyunk
A mobilitása egy helyen
A Petrányi Autó fiókja lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző forgalmazott márkáink, szolgáltatásaink igénybevétele esetén Önt, mint a Petrányi Autó Kft. csoportszintű ügyfelét azonosítsuk.
Márkakereskedéseink decemberben az alábbi napokon rendkívüli nyitvatartással tartanak nyitva:
Válasszon készleten lévő Ford, Nissan, MG, Kia és OMODA modelljeink széles kínálatából. Még idei áron hozzájuthat új autójához. És még nyerhet is!