Ford Mustang Mach-E új távlatokkal
A Ford Mustang Mach-E BlueCruise vezetéstámogató rendszere lehetővé teszi, hogy az autó kézi irányítás nélkül haladjon egyes utakon.
Az évek során óriási változásokon ment keresztül
A C-szegmens egyik kedvelt modellje a Kia Niro, amit 2016-ban kezdtek gyártani, majd 2021-ben jött ki a második generáció. Hogy alakult az évek során a Kia Niro? Milyen változásokon ment át, hogy jutottunk el a mostani, új Kia Niro-ig? Olvass tovább, és megtudhatod!
2016-ot írtunk akkor, amikor a Kia a nagyközönség elé tárta új modelljét a Niro-t, ami ugyanarra a platformra épült, mint a Hyundai Ioniq. Méret tekintetében leginkább egy XCeed-hez lehetett hasonlítani. A tervezők nem követték az akkori trendeket, a fokozatmentes sebváltó helyett egy duplakuplungos sebváltót szavaztak meg neki.
Ez volt az első olyan modell, amibe nem később integrálták az Android Auto-t, hanem már a kezdetektől fogva része a kompozíciónak, az Apple CarPlay pedig 2016 vége óta van jelen.
Az alapfelszereltsége 7 légzsák volt, és olyan biztonsági funkciók is helyet kaptak benne, mint például az autonóm fékezés, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a sebességtartó automatika.
Nagyon fontos, hogy a modell kialakítása során különösen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy zavartalan legyen a kocsiban az utazás. Ennek szellemében erőteljesebb szerkezeti szigetelést kapott az elülső rész, illetve akusztikus szélvédőüveget építettek be. Ezekkel jelentősen lehetett csökkenteni a zajszintet.
Az első generációs Kia Niro gyártása 2016 májusában indult meg, méghozzá Dél-Koreában. Európában a harmadik negyedévben kezdték értékesíteni, az Egyesült Királyságban 2017 végén, az USA-ban pedig 2018 elején a plug-in verziót, majd az elektromos változatot.
Érdekesség, hogy a Niro PHEV különösen kedvelt volt 2019 elején Svédországban és Dániában.
Három évvel ezelőtt a Kia Niro-n kicsit igazítottak. Megújultak a lökhárítók elől és hátul egyaránt, új fényszórók kerültek bele és a színválaszték is bővült. Ez tehát egy facelift volt, újabb generációnak nem tekintjük, arra 2022-ig kellett várni. Ekkor született meg az új Kia Niro, amiről egy korábbi cikkünkben részletesen írtunk.
A hibrid hajtáslánccal ellátott Niro 2017-ben lépett ki a piacra. Teljesítménye 104 kW (139 lóerő) volt, fogyasztása pedig nagyjából 5,5 liter. 12 voltos lítium akkumulátorral rendelkezett, ezzel súlyt lehetett megtakarítani, illetve a karbantartási költségeken is le lehetett faragni. Dél-Koreában hamar nagyon kedvelt lett, még az Ioniq eladásait is megelőzte.
A plug-in hibrid 2018 óta van a piacon és 8,9 kWh-s akkumulátort helyeztek bele. Ebből a típusból Dániában 2018 decemberében 1113 darabot adtak el. Hasonló volt a siker Svédországban is, ott 2019 februárjára ugrott az eladási lista második helyére a maga kategóriájában.
Az elektromos változatát, az e-Nirot 2018-ban mutatták be a koreai International Electric Vehicle Expon. Kétféle akkumulátorral érhető el: az egyik egy 39,2 kWh-s, a másik pedig egy 64 kWh-s. Előbbit egy 100 kW-os, 130 lóerős villanymotor hajtja. Nyomatéka 395 Nm, hatótávolsága pedig 288 km. A 64 kWh-s változatban a motor 150 kW-os és 200 lóerős, egyetlen töltéssel pedig 455 km-t lehet megtenni.
A Kia Európán túl, Magyarországon is komoly fejlődésen ment keresztül, amin belül különösen fontos szerepet kapott az elektromobilitás. A Kia e-Niro a kiemelkedő hatótávjával, illetve biztonsági és kényelmi funkcióival azonnal az élmezőnyben debütált, és 2020-ban magyar viszonylatban megszerezte a legnépszerűbb elektromos autó címet. A taxi társaságok is előszeretettel zöldítették flottáikat Kia e-Niro modellekkel.
Van még egy Niro változat, amiről érdemes szót ejteni, ez a Kia Niro Plus, amit Dél-Koreában mutattak be 2022-ben. Kifejezetten taxi modell is készült belőle, amibe olyan megoldások kerültek, mint a taxióra, a digitális tachográf, alacsonyabb fejtámlák, a hangfelismerés, a többfunkciós navigáció.
Az új Kia Niro pont olyan, amilyennek egy modern autónak lennie kell. A külső és a belső design, a fenntarthatóság, a modern technológia, a kényelmes utasülések, az intelligens Kia Connect rendszer csak néhány jellemző, ami miatt közönségkedvenc lesz. A Petrányi Autó Kia modelljei között az második generációs, új Niro-t is megtalálja.
A Ford Mustang Mach-E BlueCruise vezetéstámogató rendszere lehetővé teszi, hogy az autó kézi irányítás nélkül haladjon egyes utakon.
Az új Ford Capri a sportautók dinamikus jellegét és a SUV-k praktikumát egyesíti egyetlen modellben. Modern, lendületes, feltűnő és még kényelmes is.
Az új Kia Picanto egy valódi városi hatchback, ami feltűnő külső dizájnjával és izgalmas belső kialakításával nyeri el az autóvásárlók tetszését.
Budapest egész területén jelen vagyunk
A mobilitása egy helyen
A Petrányi Autó fiókja lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző forgalmazott márkáink, szolgáltatásaink igénybevétele esetén Önt, mint a Petrányi Autó Kft. csoportszintű ügyfelét azonosítsuk.