MG HS halad az úton

Új MG HS: facelift a javából

Családi SUV új külsőbe bújtatva

  • 2024. január 26.
  • Bemutató
  • 5 perc

Az új MG HS egy facelift, az azonos nevet viselő elődjének a ráncfelvarrott változata, ami 2023-ban jelent meg. A versenytársaihoz képest „olcsónak” mondható, jól felszerelt és igen praktikus családi autó. Miben lett más az új MG HS és kinek érdemes ilyen autót vásárolni? Ennek jártunk utána ebben a blogposztban!

Az MG márkanév mögött hosszú történet áll, mely egyenesen az 1920-as évekig nyúlik vissza, amikor a Morris Garages néven ismert vállalat megkezdte működését. Az MG az évtizedek során számos ikonikus autómodellt alkotott. A cég történelmét erős innovációs hajtóerő jellemezte, ami miatt mára az autópiac ígéretes szereplőjévé válhatott.

Az elektromos járművek terén az MG ragyogóan bizonyít. Folyamatosan szilárdítja meg pozícióját a piacon, hiszen kiváló minőségű elektromos és hibrid járműveket kínál versenyképes áron. Az MG márka elkötelezett az elektromos autózás mellett, és az utóbbi időben számos modelljével hozzájárult ehhez a váltáshoz.

MG HS halad az úton

A MG márkanév egyre inkább ismert Magyarországon is. A kínai tulajdonú brit márka 2022-ben, egyetlen év alatt csaknem 67%-kal növelte az eladott autóinak számát és ez a lendület minden bizonnyal idén sem csökken. Bár az MG 2024-ben nagy újításokat ígér, mégis fontosnak tartotta, hogy még 2023-ban kijöjjön az új MG HS facelift változatával. Nézzük, mi változott!

Az új MG HS facelift megjelenése

A külső tekintetében sok újat tartogat a faceliftelt változat. Rögtön szembetűnő lehet, hogy teljesen új hűtőrácsot kapott az autó, trapéz formát rajzol ki, amitől sokkal elegánsabb lett. Átalakultak a fényszórók, a lökhárító, hátul pedig dupla kipufogóvégeket és LED lámpákat szereltek fel. A 18”-os sportfelnik pedig felteszik a pontot arra a bizonyos „i”-re.

Műszaki adatok

Hajtás szempontjából az új MG HS nem változott. 1,5 literes, turbós, négyhengeres motorral kapható. Teljesítmény tekintetében 162 lóerőre képes, nulláról 100 km/órára 9,9 másodperc alatt fel tud gyorsulni. A vontatási kapacitása 1750 kg.

Az Euro NCAP közlekedésbiztonsági ügynökség maximális 5 csillagos értékeléssel illette a járművet, ami annak köszönhető, hogy számos aktív és passzív biztonsági rendszer gondoskodik a védelemről, ott van például a 360 fokos kamerarendszer, és az sem utolsó, hogy nagyszilárdságú anyagokat használtak fel a vázszerkezetben.

Comfort és Luxury felszereltségben érhető el. Utóbbiban olyan extrák találhatók, mint például az alumínium sportpedálok, a nyitható panoráma napfénytető, a sportülések, a 2 zónás klímaberendezés, az elektromos mozgatású csomagtérajtó és a személyre szabható hangulatvilágítás. Színek tekintetében is bőséges a választék, elérhető fehér, bordó, ezüst, szürke, fekete és kék színben is.

A belső tér

Az új MG HS-ben az általános belső kialakítás nem változott számottevően. Igazán kellemes hangulata van az utasfüléknek. A hátsó üléseknél hatalmas lábtér gondoskodik arról, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Előnyös, hogy az ablakvonal alacsonyabban van, ez jelentős plusz ad hozzá a térérzethez. Ennek azonban megvan az ára, a csomagtér ugyanis a kategória többi modelljéhez képest valamivel kisebb, 463 literes. Az emelt vezetési pozíciónak köszönhetően jobb a rálátás az útra és kényelmesebb is.

Korszerű technológia a kényelemért

A műszerfal egyik legfontosabb eleme a 10,1”-os központi érintőképernyő. Ez a korábbi modellhez képest egy gyorsabb, kényelmesebben használható változat. Jó az elrendezése, a felbontás megfelelő, összességében tehát ügyesebb, könnyebben navigálható.

A MG Pilot fejlett vezetői segédrendszerként gondoskodik a biztonságos és kényelmes utazásról. A rendszert olyan elemek alkotják, mint például a sávtartó rendszer, az aktív vészfékezés gyalogos- és kerékpáros-érzékeléssel, a forgalmi dugó asszisztens, az intelligens sebességkorlátozás asszisztens, az intelligens távolsági fényszóró asszisztens és az adaptív sebességtartó automatika.

Az MG márkát egyre többen ismerik, mégis sokan tartanak attól, hogy még nincs évtizedes múltja itthon. Az aggályok leküzdése érdekében az MG 150 ezer km futásteljesítményig 7 év garanciát vállal. Ez a garancia teljes körű, vonatkozik az általános műszaki állapotra, az átrozsdásodásra, az akkumulátorcsomagra és a teljesítményre is. További részletek olvashatsz az MG Bizalomról weboldalunkon!

A Petrányi Autócentrum MG Márkakereskedésében, a Mázsa téren, a szaktudás és az innováció találkozik. Tapasztalt kollégáink készséggel állnak rendelkezésre, és segítenek megtalálni a legmegfelelőbb modelleket, a legjobb konstrukciókat. Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Kapcsolódó fotók

Kapcsolódó bejegyzések

  • Új MG HS: Több tekintetben is kiemelkedő

    • 2024. november 28.
    • Bemutató

    Az új MG HS a modell második generációja, ami új lendületet hoz a családi SUV-k piacára. A modell stílusában és funkcionalitásában is kiemelkedő.

  • 5 érv az Omoda 5 mellett

    • 2024. november 27.
    • Bemutató

    Lendületes és sportos design, 5 csillag az Euro NCAP törésteszten, fejlett technológia mindenütt, praktikus tárolási megoldások, sokoldalúan használható.

  • Elektromos Kia modellek

    • 2024. november 22.
    • Bemutató

    Előre az innováció útján: Az elektromos Kia modellek a dizájn és teljesítmény tökéletes harmóniáját kínálják, környezetbarát megoldásokkal megvalósítva azt.